7. Élet és halál

Cindy nagy sóhajtással fordult Dannyhez, amikor megálltak az otthonának fehérre festett bejárati ajtaja előtt.

– Köszönöm, hogy haza kísértél. Jól éreztem magam.

– Én is. Kár, hogy már későre jár… Még szerencse, hogy holnap semmiből nem írunk dolgozatot.

– Igen – a lány az alsó ajkába harapott, majd amikor kezdett a csend közöttük valami oknál fogva kínossá válni, tett egy lépést az ajtó felé. – Akkor én most bemegyek…

– Rendben. Holnap találkozunk!

Danny egy angyali mosollyal hátat fordított és elindult a járda felé. Cindy követte a példáját és gyorsan belépett a házba. Miután becsukta maga mögött az ajtót, hatalmas sóhajtással neki dőlt, tekintetét pedig a plafonra emelte. Danny nagy valószínűséggel nem akar tőle semmi komolyat. Hiszen ha úgy lenne, akkor most kihasználta volna az alkalmat, nem? Legalább egy kis jelét adta volna… de semmi. Talán nem is baj. Még nem felejtette el teljesen az első szerelmét, Dylan Cartert. Azok a régi szép idők, mikor minden napot együtt töltöttek. Pici gyerekkoruk óta ismerték egymást, tizenhárom éves volt, amikor Dylan szerelmet vallott neki. Akkor ő már rég óta szerelmes volt belé, csak nem merte elárulni neki. Ezután boldog idők következtek, egészen pontosan két csodálatos év. Dylan szülei válni kezdtek, a fiú pedig az anyjával maradt, aki elhagyta a várost, így Dylannek is mennie kellett. Mivel még kicsik voltak, a találkozást nem tudták megoldani. Elbúcsúztak egymástól, azokkal a szavakkal: mindörökké. Cindy napokig sírt utána, de végül elfogadta a történteket. Öt évvel később az apja egy jobban fizető állást kapott Dayton Hillben, ezért oda költözött a családjával. Ekkora már úgy érezte rég túl van Dylanen és csak remélte, hogy a fiú jól van, és boldog. Most már képes újra mást a szívébe engedni. És ez az ember nem más, mint Danny Sawyer. Megkedvelte őt az elmúlt hetekben. Olyan kis szerény, mégis kíváncsi, és érdeklődő. Kár, hogy fordítva ez nem így van.

*

            Danny épp az otthona első három lépcsőfokát tette meg, amikor a bejárati ajtó kivágódott. Rémületében hangosan szívéhez kapott, de csak az édesanyja aggódó tekintetével kellett farkas szemet néznie.

– Peet?! Peter nem veled van?! – kérdezte aggodalommal átitatott hangon.

Danny tágra nyílt szemekkel lépett be a házba és csukta be gyorsan az ajtót, hogy az anyja ne vacogjon tovább a hideg levegőtől.

– Lehet átment Garyhez…

Harriet hevesen a fejét ingatta.

– Nem. Ott nincs. Most beszéltem a szüleivel. A fiuk tegnap óta nem ment haza. Már a rendőrség is keresi.

– Hogyan? – Ennek semmi értelme nem volt, hiszen Gary ma bent volt az iskolában, az öccse pedig vele volt…

– Nem keresték az iskolában? – kérdezte kíváncsian Danny.

– Dehogynem. De nem találtak semmi használhatót.

Még egy furcsaság… Gyorsan zakatoltak Danny gondolatai, és nem tudta, jó ötlet lenne-e elmondania az anyjának, hogy a fiú bent tartózkodott az iskolában.

– Félek, mi van ha egy gyerekrabló garázdálkodik a városban?  – folytatta miközben idegesen a karját dörzsölte tenyerével.

– Ne rémítsd halálra a fiunkat! – mondta Larry ahogy csoszogva megjelent az előtérben.

– Hívtátok már a rendőrséget?

– Csak hetvenkét óra elteltével kezdik meg a keresést.

Ennyi bőven elég volt Dannynek. A vonalas telefonhoz lépett és tárcsázni kezdett.

– Kit hívsz? – kérdezte az édesapja, miközben kinézett az ablakon, hátha megpillantja valahol Petert.

– A haveromat. Egyedül kevés vagyok hozzá. Elmegyek megkeresni.

– Nem mész sehova! Hogy aztán neked is nyomod vesszen?! Felmész szépen a szobádba, készülsz holnapra!

Danny tudta, hogy nem vitatkozhat az anyjával. Így hallgatott rá, felment a szobájába, és onnan telefonált Kevinnek. Miután szülei elvonultak a szobájukba, Danny csendben kiosont a házból.

*

Az ég feketén terült szét a város felett. Pár felhőfoszlány kúszott a felszínén, melynek körvonalait a holdfénye gondosan megvilágított.

​A Straub Gimnázium kétszárnyú ajtaja kicsapódott, és Peter botladozó lábai a frissen esett havat rugdosták. Gyerek kacajok szűrődtek ki az iskola falai mögül. Próbált szaladni, de a rengeteg vérveszteségtől gyengének érezte hozzá magát. Tenyerét szorosan a nyakához nyomta, hogy megállítsa a vérzést, de a seb túl mély volt, a vér visszavonhatatlanul ömlött, ami vörösre festette kézfejét. Mindkét csuklóját megsebezték, a vér onnan is szivárgott. Rettenetesen szédült, dülöngélve haladt előre mintha részeg lenne, olykor már teljesen rossz irányba tartva, de mégse adta fel. Tovább lépett, mert semmi mást nem akart, csak eljutni Dannyhez, hogy figyelmeztethesse, miféle szörnyekkel jár egy iskolába. Lábai hirtelen cserbenhagyták, és elvágódott a hóban. Megpróbált rájuk állni, de már nem érezte őket. Karjával előre nyúlt a hóban, amit a csuklójából eredő vér azonnal vörösre színezett. Kúszva akart tovább haladni, de ereje végleg elhagyta. Felpillantott, hogy segítséget kérjen valakitől, de már csak elmosódott házakat látott, olyan volt mintha egy olajfestményre nézett volna. Az utca teljesen üres volt. A sötétség végül elragadta, elsodorva minden emlékét, és álmát. Nem maradt más a helyén csak a fájdalom, csalódottság, düh, és az éhség. Szeme lecsukódott, az erőlködés ráncai kisimultak arcán. Feje lassan a hóba hullott, teste nem mozdult többé. Szíve megszűnt dobogni.

*

– Hoztam elemlámpát! – Mondta Kevin, amikor összefutott Dannyvel a Broke street sarkán.

– Minek az? – Kérdezte, miközben sietősen megindultak az iskola felé.

– Hátha bent is körül akarunk nézni. Tulajdonképpen mi történt? Hol van az öcséd?

– Ezt szeretném én is megtudni. Utoljára a suliban láttam. Azt mondta van még egy kis dolga… Garyvel. Akit állítólag a rendőrség keres, mert eltűnt.

Kevin sietősen a kabátja zsebébe nyúlt, és előhúzta a cigarettás dobozát.

– Baszki, muszáj rágyújtanom… Mi a fészkes fene van itt? – a szájába vett egy szálat, majd meggyújtotta.

– Ezt nézd meg! – hangzott Danny elképedt hangja. Kevin felnézett füstölgő cigarettájából, amit még mindig a szájában tartott, de amikor ő is meglátta az iskolát, szája elnyílt a cigaretta pedig kibukfencezett belőle. A hóba zuhant ahol sisteregve eloltódott.

– Rosszul látom, vagy tényleg fel vannak engedve a redőnyök? – Mondta ki hangosan Kevin, miután kicsit magához tért.

A hó megropogott mögöttük, és szinte egyszerre fordultak hátra, Kevin pedig az elemlámpájával Gary arcába világított.

– Mit kerestek itt? – kérdezte a fiú, aki hunyorogva reagált a lámpa fényére.

– Nem tudod megmondani hol van az öcs… – szegezte neki kérdését Danny, de belé szorult a szó, amint felfogta, hogy Gary szája, és álla csurom vér.  Értetlenül pislogtak mindketten, amikor hirtelen a fiú szemének színe előttük váltott át vérvörös színűre.

– Mi a szent szar… – hangzott Kevin döbbenete.

Gary elégedetten vigyorgott, nyelvével körbenyalta ajkát, ami mögül előbújtak hosszú szemfogai. Danny egy lépést hátrált. Mégis mi a fészkes fene ez? Miért véres az arca? Miért vörös a szeme? És mitől ilyenek a fogai? Úgy néz ki, mint egy…

​Hangos gyereknevetések csendültek fel a közeli játszótér felől, amire mindkét fiú odakapta a fejét. Gary tüdejéből halk morgás hallatszott, majd Dannyre vetette magát. 

– Szedd le rólam! – üvöltötte miközben minden erejével megpróbálta eltolni a fiú csattogó állkapcsát a nyakától. Kevin a segítségére sietett, és letépte róla. Elemlámpáját újra Garyre szegezte, aki dühösen rájuk fujtatott. Szeme szinte lángolt, arca eltorzult a dühtől.

– Te, ez megháborodott?! – kérdezte rémülten Kevin, miközben hátráltak tőle. Gary még mindig a hóban feküdt, de egyszer sem pillantott Kevinre, csakis Dannyn tartotta figyelmét, aki sokkosan nézte.

– Még fogsz úgy aludni, mint a holtak Daniel! – suttogta fenyegetően Gary. Hosszú szemfogai szinte világítottak a hold fényében.

A játszótér felől többen megindultak feléjük. 

– Menjünk innen gyorsan! – javasolta Kevin.

– És az öcsém? – kérdezte, de már annyira félt, hogy tudta nem képes tovább keresni.

– Majd előkerül! Tünés!

Mindketten sprintelve hagyták ott a hangosan kacagó Garyt, és a Straub Gimnázium fenyegetően sötét ablakait.

*

Daniel egy percet sem tudott aludni. Egész éjjel nyitott szemekkel feküdt az ágyában, és egyfolytában Gary arcát látta maga előtt. Peter… Hol lehet most… Mi történhetett vele… Ha Gary bántotta, ha egy ujjal is hozzáért, akkor nem érdekli miféle, addig fogja ütni amíg…

Hajnali négy órakor valaki becsengetett hozzájuk. Danny felugrott az ágyában és egyből az öccsére gondolt. Hazajött. Hatalmas vigyorral az arcán indult lefele a lépcsőn, amikor egy ismeretlen férfi hangját hallotta meg a bejárati ajtóból. Az anyja már ott állt és Danny megtorpant a lépcső tetején. Onnan hallgatózott, valamiért nem mert tovább menni.

– Elnézést a korai zavarásért… Harriet Sawyer?

– Igen.

– Sajnos rossz hírt kell közölnünk.

– Kérem, ne mondja ki! Nem akarom meghallani!

Danny szíve zakatolva vert, lassan lelépkedett a lépcsőről a bejárati ajtó felé, hogy lássa ki áll az anyjával szemben. Larry köntösben jött ki a hálószobájukból és átkarolta a feleségét, aki hangtalanul zokogott. Larry az ajtóban ácsorgó rendőrökre pillantott.

– Mi történt?

– Bejelentést kaptunk, hogy egy holtestet találtak a közeli erdőben.  Valószínűleg egy állat végezhetett vele. Az iratai szerint. Peter Sawyer.

– Ne folytassa, kérem! – kérlelte zokogva Harriet.

– Sajnos be kellene fáradniuk, hogy azonosítsák a holttestet.

Larry vállalta, hogy bemegy a rendőrökkel. Harryiet otthon maradt Dannyvel, és mindketten a nappali kanapéján ülve, nyugtalanul várakoztak.

Larry halálsápadt arccal állt meg a holtest felett, amit még fehér lepel takart.

– Készen áll?

A férfi csak a fejét ingatta, úgy érezte, képtelen most megszólalni, csak bízott abban, hogy nem az ő kisfia fog előtte feküdni. Ahogy leemelték a holtestről, Larry megtörten hunyta be a szemét.

Mikor vörösre sírt szemekkel tért haza, semmit sem kellett mondania. Minden az arcára volt írva. Harriet felzokogott, Danny pedig felpattant a kanapéról és a legközelebbi mosdóba szaladt, hogy a WC-be hányhassa a még este elfogyasztott vacsoráját.

*

Cindy Camper nyugtalanul forgolódott a Straub Gimnázium bejáratánál. A diákok csak szállingózva és igen kevesen érkeztek az iskolához, mégis a suli folyosója már tele volt tanulókkal. Cin, Dannyt várta, és nem értette miért nem érkezett meg a szokott iskolabusszal. Kevint viszont megpillantotta, aki egyenesen odament hozzá.

– Danny még nincs itt? – a fiú feltekintett az épületre – Hát persze, hogy lent vannak a redőnyök…

– Nincsen. Én is őt várom. Mi történt? Olyan idegesnek tűnsz…

Kevin megfogta a lány karját és arrébb vonszolta, hogy minél távolabb kerüljenek az iskola falaitól.

– Tegnap éjszaka láttunk valamit… Valamit… Amit még én se hiszek el… – Kevin idegesen a hajába túrt, majd rágyújtott.

– Micsodát?

Kevin hevesen a fejét csóválta.

– Nem. Ezt nem lehet elmondani, ezt látni kell. És már van is egy jó ötletem miként bizonyíthatom be neked!

Elővette táskájából a fényképezőgépet, és rápillantott az épületre.

– Ha a sejtésem beigazolódik, akkor bizonyítékom is lesz. Gyere!

Eltaposta a csikket, és behúzta magával az iskolába a lányt.

Cindy semmit sem értett. Mit bizonyíthat egy fényképezőgép? A folyosó tele volt tanulókkal a becsengetésre vártak. Kevin arcához emelte a gépet és kattintott párat. Igyekezett mindezt nem túl feltűnően tenni.

– Mégis mit képzel magáról? – dühöngött a lépcsőről felérkező tanár.

– Tilos az iskolába behozni fényképezőgépet! – azzal odalépett a fiúhoz és kikapta a kezéből a készüléket.

– Adja vissza!

– Majd megkapja az órák után!

A tanár tovább folytatta útját, Kevin pedig megpillantott egy őt figyelő régebbi diákot. Mivel tudta, hogy nap közben nem bánthatják, bátran felmutatta középső ujját. Az évfolyamtársának megrándult a szája széle, majd elfordult tőle.

– Szia, Kev! – Ashly hangja csendült fel a fiú mögül. A lány gyönyörű mosolyt küldött feléje, de a fiú idegesen körbe forgott.

– Te mit keresel itt?

– Ennyire ne örülj nekem! Ez nagyon jól esett! Köszönöm szépen! – azzal sértődötten megindult a terme felé, de Kevin utána fordult és elkapta a karját.

– Ne haragudj Ashly, nem úgy gondoltam! Nagyon örülök neki, hogy végre visszatértél! Hiányoztál.

– Az előbb nem úgy tűnt.

– Ezt beszéljétek meg négyszemközt. Órára mentem. – jelezte Cindy, és eltrappolt.

– Nekünk is mennünk kellene. Szünetben gyere a…

– Tudom. Ott leszek a dohányzónál. – vágott a fiú szavába, majd otthagyta. A folyosó kiüresedett. Kevin dühös volt magára, amiért nem volt elég óvatos és így elvették tőle a gépet. Most hogyan mondja el Cindynek? Ma már sehogy, az egyszer biztos. Itt van Ashly és neki semmiképpen sem akarja elmondani. Tegnap éjjel óta folyamatosan retteg, még ha ez most nem is látszódik rajta. Belül reszket. Vajon Danny miért nem jött ma iskolába? Azt mondta az öccse Garyvel volt… Aki egy szörnyeteg. Lehet, hogy megtudtak valamit Peterről?

*

​            Daniel képtelen volt elfogadni, hogy elvesztette a testvérét. Felfoghatatlan volt számára, hogy soha többé nem fogja már látni… Egyáltalán mit keresett az erdőben? A tegnap történtek után, valahogy nem nagyon hitte el, hogy valóban az erdőbe ment. Gary szája véres volt… Az öccsén állatharapásokat találtak… Ez nem véletlen egybeesés…

Ránézett a faliórára. Délután három óra. Kint az ég egyre szürkébbé vált, a nap megindult lefelé. Ha Gary valóban az volt, akkor hamarosan újra veszélyben lesznek az emberek. Cindy, Kevin, Ashly. A barátai, akik most is ott vannak egy légtérben velük. Felkapta lakáskulcsát az asztalról és megindult. Már épp a kilincsért nyúlt, amikor meghallotta Peter nevét. Apja beszélt édesanyjának a hálószobájukban, ahol résnyire nyitva állt az ajtó.

–  Boncoláskor megállapították, hogy Peter valóban elvérzett. Viszont azt nem értik, hogyan veszíthetett el feleannyi vért, mint amennyit kellett volna. Nem tudják, hogy hova lett a többi.

– Édes istenem. Miféle szörnyeteg tehetett ilyet az én kicsimmel? – hangzott Harriet kétségbeesett hangja.

Danny ekkor már mindent megértett. Csak is Gary ölhette meg a testvérét. A fenyegetés mégis valóra vált. Megölték a testvérét, és tegnap Gary biztosította róla, hogy ő is követni fogja. Muszáj volt figyelmeztetnie a barátait. Gyorsan kilépett a házból, azzal az indokkal, hogy kiszellőzteti a fejét, és már el is indult az iskolába. Mire odaér véget érnek az utolsó órák, és ha ügyes sikerül legalább egy barátját elcsípni.

Az ég teljesen besötétedett mire elérte az iskolát. Diákok szálltak fel a buszra, az utolsó pillanatban látta, ahogy Ashly és Kevin is felléptek. Velük már nem fog tudni beszélni, de vajon Cindy kijött már? A bejárati ajtó felé fordult, de nem mert közelebb menni az iskolához. Cindy kilépett és mintha megérezte volna, hogy figyelik őt, egyenesen Dannyre pillantott. Arcán jóleső mosoly terült szét, majd átvette az aggodalom, hiszen Danny nem viszonozta a mosolyát. A fiú úgy érezte, soha többé nem lesz képes felhőtlenül nevetni, vagy akár csak mosolyogni. A lelke gyászolta a testvérét.

Cindy sietős léptekkel odament hozzá.

– Miért nem jöttél ma suliba?

– Már tudom, hogy mi folyik itt. Kevin mondott valamit?

– Nem. Azt mondta nem hinném el, csak ha én magam is látnám.

Dannynek egyet kellett értenie ezzel, de nem tarthatta magában az igazságot. Ő látta, mégse képes elhinni. Cindyt pedig muszáj figyelmeztetnie, és az már nem foglalkoztatta, fog- e hinni neki vagy sem.

– Mi történt veletek tegnap? – kérdezte aggodalmasan. Danny sápadt volt mint a fal, látszott rajta, hogy egész éjjel nem aludt semmit.

– Tegnap éjszaka megölték az öcsémet.

– Úristen! – Cin a szájához kapta kezét, zöld szeme rémülten meredt Dannyre.

A fiú a földre szegezte tekintetét és úgy folytatta.

– Miután hazakísértelek, otthon megtudtam, hogy még nem ment haza Peter. Felhívtam Kevint és együtt visszamentünk az iskolához.

– És? – kérdezte türelmetlenül, szeme könnytől csillogott.

– Találkoztunk Garyvel. Szeme előttünk vált vörössé… Rám támadott. Megpróbált megharapni.

– Tessék?

– Cin, azért nincsenek tablók az iskolában, mert a vámpíroknak nincs tükörképük. A fényt nem bírják, ezért vannak leengedve a redőnyök. Tegnap Gary szája és álla is tiszta vér volt. Először azt se tudtam mit gondoljak… Aztán megláttam a fogait…

– Ne folytasd! Ezt nem akarhatod, hogy elhiggyem! – förmedt rá Cin.

– Pedig ez az igazság… – tárta szét a karját, és szeméből akarata ellenére folyni kezdett a könny. – és megölték az öcsémet.

Cin magához ölelte az elkeseredett barátját. Danny nem bírta tovább, erősen magához húzta a lányt, és a vállába zokogott. Úgy érezte nem képes mindezt épp ésszel feldolgozni. Cindy megsimogatta a fiú haját és percekig álltak ölelkezve, a hideg téli éjszakában. Az iskola körül minden elcsöndesedett, egy lélek sem volt rajtuk kívül.

*

Mrs. Harriet, Mr. Larry, Daniel Sawyer és a család többi tagja, akik messziről utaztak el idáig, hogy eljöhessenek Peter Sawyer temetésére ott álltak a koporsó mellett. A pap Peter Sawyer gyászolói előtt állva, szentelt vizet hintett a koporsóra és a sírra.

– Imádkozzunk – mondta. A gyászolók lehajtották fejüket.– Uram, akik híven éltek, a te kegyelmedből örök békességre találnak. Álld meg ezt a sírt és küldj őrangyalt feléje. Ahogy eltemetjük Peter Sawyer testét, fogadd őt magadhoz. Ezt kérjük a Mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.

– Ámen – mormogta a tömeg.

Mrs. Harriet papírzsebkendőt nyomott a szájához.

– Életre kelted a halottakat, adj testvérünknek örök életet. Hitünkben erre kérünk téged!

Az atya becsukta az imakönyvet.

– Imádkozzunk – mondta halkan.

– Mi atyánk ki vagy a mennyekben…

– Nem! – üvöltötte Harriet és előrelendült. – Nem fogtok sarat dobni a fiamra! Peter gyere elő onnan! – ordította. Danny sírva nézett apjára, aki feleségéhez lépett.

– Jaj, istenem! – nyögte ki Cindy, aki Kevinbe karolva fújt zsebkendőjébe. Másik oldalán Ashly pityergett.

– Peter az isten szerelmére, hagyd abba ezt a képtelenséget! Megijeszted a mamát!

– Mi atyánk ki vagy a mennyekben…– kezdte elölről az atya, s más-más hangok is csatlakoztak az övéhez.

– Nem halt meg! – bömbölte Harriet. – Az nem lehet! Még csak tizenöt éves!

Danny a sírt nézve, megfogadta, hogy megbosszulja testvére halálát, és az sem érdekelte, ha ebbe belehal ő is. Gary halott lesz. Tekintetét Kevinre szegezte, aki úgy látszott mintha olvasott volna a gondolataiban. Némán egyetértve bólintott. Ez nem maradhat megtorlás nélkül.