5. Különös viselkedés

​            Cindy szótlanná vált Danny mellett, nem nagyon tudott hozzá szólni a történetéhez. Túlságosan hihetetlen volt. A kínos csönd egyre inkább rájuk nehezedett végül egy kitalált ürüggyel ott hagyta a fiút a parkban, és hazament. Sietős léptekkel haladt, és már megbánta, hogy nem szállt fel az iskolabuszra. Fázott, végtagjai teljesen átfagytak, de legalább már nem volt Danny közelében. Gombóc nőtt a torkában, ha csak visszagondolt a szavaira… Pedig annyira normálisnak, olyan kis édesnek tűnt. Hogy történhet meg, hogy mindez mögött egy megborult elme lakozik? Szegény fiú… Az iskola valóban tele volt furcsaságokkal, de annyira azért nem, hogy az ember hangokat halljon a fejében. Annyit ki tudott következtetni ebből, hogy Danny valószínűleg mentálisan beteg. Pedig még tetszett is neki. Csillogó könnycsepp gurult végig arcán, amit gyorsan letörölt és besietett a házba. Szülei még nem voltak otthon, és ezért hálát adott. Semmi kedve nem volt magyarázkodnia, mit is keres ilyen korán itthon.

            Danny visszament az iskola épületéhez, és megvárta öccsét, aki Garyvel az oldalán lépett ki, miután véget ért az utolsó órájuk. Amint észrevette a bátyját a szemét forgatta. Danny nem törődött öccse reakciójával, szemét körbe futotta az épületet elhagyó diákokon. Semmi más nem foglalkoztatta, csak hogy biztonságban tudhatja a testvérét. Nem vett észre semmi szokatlant. Harryt is megpillantotta, aki úgy indult haza, hogy ügyet sem vetett rá. Lehet, hogy nincsen semmiféle veszély? A görcs még mindig a gyomrában volt, és Petert követve felszállt vele az iskolabuszra, ami a házukig vitte őket. Peter egész úton ügyet sem vetett testvérére, inkább Garyvel fecsegett. A meleg biztonságos otthonba lépve, lelke kezdett megnyugodni. Peter barátjával felszaladt az emeletre, Harriet pedig mosolyogva köszöntötte idősebbik gyermekét.

– De kis piros az arcod. Gyere készítettem meleg teát. Peterék nem kértek, úgy látszik mindennél fontosabb most a számítógépes játék.

​Danny szótlanul leült az ebédlőasztalhoz és átvette a bögrét édesanyjától. A gőzölgő teát, ahogy közel az arcához emelte, szinte bizseregtette a hideg bőrét. Ujjai zsibbadtan fogták körbe az átmelegedett kerámiát, miközben lassan kezdték visszanyerni a melegségüket. Behunyt szemmel szagolta meg a citromfű tea jellegzetes illatát, és közben maga előtt látta Cindy elbizonytalanodott arcát Nem hisz neki. Bár mást mondott, a testbeszéde elárulta. Ezerszer is megbánta, hogy beavatta a lányt. Lehet, hogy ezzel örökre elvesztette a barátságát, hiszen valószínű bolondnak tartja. A fenyegető hangok a fejében egyre távolabbnak tűntek, mintha csak egy álom része lett volna… Álom… Lehet, hogy elaludt volna az órán és az egészet csak képzelte? Ez máris hihetőbb magyarázat lenne az egészre. Igen. Biztosan így volt! Megkönnyebbülve felsóhajtott, és felhörpintette az utolsó korty teát a bögréjéből. Testét pillanatok alatt átmelegítette, a lelke pedig megnyugodott.  Megköszönte édesanyjának, majd ő is felment a szobájába. Tanulnia kellett, bár nem érzett hozzá erőt.

​            Cindy sóhajtva csukta be tankönyvét, mert nehezen tudott a tanulásra koncentrálni. Danny ijesztő szavai, ott hangoztak folyton a fejében. Muszáj volt valakivel beszélnie erről, ezért kezébe vette a telefont, és felhívta barátnőjét. Ashly rekedtes hangja megrémítette. Barátnője elmesélte neki, mi történt, és hogy ez miatt egy darabig nem lesz képes iskolába menni. Szülei mindent elkövetnek, hogy Harryt eltávolítsák az iskolából. Bár valószínűleg erre semmi szükség nem lesz, mivel mindenképp ki fogják érte rúgni.

​            Cindyt teljesen ledöbbentették a hallottak. Nagyon sajnálta barátnőjét, és úgy látta jónak, ha most átmegy hozzá. Miután végzett a házi feladatokkal, elkérezkedett édesanyjától, aki átengedte egy órára. Már este nyolc óra volt, és Cindy sem szeretett sokáig fent maradni. Barátnője a szomszédos utcában lakott, gyalog 10 perc alatt odaért.

​            A vastag felhőréteg sárgán terült szét az égen a város lámpafényétől, és a hó fehérségétől. Csípős hideg volt, Cindy lélegzete cigarettafüstre emlékeztetve hagyta el ajkát, mindannyiszor mikor kifújta. Szaporán szedte lábait, mert nem szeretett késő este kint sétálni az utcán. Bár ez egy csendes környéknek számított, ő mégsem szeretett kockáztatni. Sosem lehetett tudni. Itt a jó példa rá, az ember még a saját iskolájában sincs biztonságban. Szegény Ashly, mennyire megijedhetett.

​            Egy fülsiketítő sikoly hasította ketté a csendet, melyre Cindy összerezzent és megtorpant. Rémülten forgott körbe, de senkit sem látott az utcában. Szíve vadul dübörgött mellkasában, a félelem szinte azonnal szétáradt az egész testében. Mi volt ez? Honnan jött a sikítás? Valaki bajban van?

Ismét csend borult az utcára. Cindy tovább folytatta útját, szinte már szaladva, mert rettenetesen megijedt. Az utca végében az egyik ház udvarában megpillantott egy nőt és egy férfit. A férfi a nő nyakát csókolta vadul, és úgy tűnt a nő annyira élvezte, hogy megadóan hátra biccentett fejjel hagyta, hogy elárasszák csókokkal. Lehet, hogy őket hallotta? És ez a sikoly nem egy támadásból adódóan származott, hanem játékosságból? Cindy megkönnyebbülve folytatta útját, de nem tudta nem észrevenni a furcsaságot a párnál…

            A nő vastag kabátot viselt és sapkát. Nem is ez volt a furcsa, hanem amit a férfi viselt. Farmert és egy rövid ujjú fekete inget. Igen lazán volt öltözve ahhoz képest, hogy a tél közepén jártak.  Cindy teste akaratlanul is megvacogott, ahogy a férfit nézte. Tovább ment, és mikor már pár lépés választotta el attól, hogy látóteréből eltűnjenek, még egy utolsó pillantást vetett rájuk. A férfi még mindig a nő nyakát csókolta, a lány pedig hátra biccent fejjel élvezte. Cindy felhúzta a szemöldökét, döbbenetében. Hogy nem fázik? Egy szánalmas kukkolónak kezdte érezni magát, ezért sietősen becsöngetett Ashlyékhez.

​            Meglepődve pillantotta meg Kevint Ashly mellett, mikor belépett barátnője szobájába.

Kevin egy percre se hagyta magára a lányt a támadás óta. Cindy elmesélte barátainak, mit hallott Dannytől. Kevin és Ashly is a hallottakra egyszerre húzták fel szemöldöküket döbbenetükben.

– Ez majdnem annyira bizarr, mint amit én láttam Harrynél – szólt Kevin miközben maga előtt látta diáktársa vöröses szemét.

Cindy érdeklődve ült le Kevin mellé.

– Miről beszélsz?

Kevin rápillantott a két lányra. Cindy érdeklődő tekintettel vizslatta, míg Ashly szeme ijedten meredt rá.

– Igazából semmiség. Harry valószínűleg drogokat szed. – Nem akarta megijeszteni a barátnőjét még jobban. Így is elég rémült volt már.

– Tudjátok én mit vettem észre? – szólt Ashly halkan. – A suliban a régi diákok, amíg nappal van, sosem hagyják el az épületet a szünetekben. Csak az újjak szoktak kimenni friss levegőt szívni, vagy éppen nem frisset… – tekintetét Kevinre szegezte, aki elhúzott szájjal rábólintott, hogy igaza van. Ashly nem örült Kevin függőségének. Büdösnek, ártalmasnak, és pénzkidobásnak tartotta a cigarettát.

– De kora délután, miután a nap nyugovóra tér, és az utolsó óráinkat tapossuk a suliban, akkor már minden diák kilép onnan. – fejezte be.

– Jó megfigyelő vagy. – jegyezte meg Kevin. – Ez nekem fel se tűnt, pedig én minden szünetben kint vagyok bagózni.

Cindy nem nagyon tudott ehhez mit hozzá fűzni. Félelmetes az egész, és még azt el se mesélte a többieknek, hogy Danny mit vett észre. A tablók hiányosságát. Annyi sok szokatlan dologban volt már része, hogy egyszerűen nem akarta fokozni.

​            Egy óra elteltével, Cindynek indulnia kellett. Kevin is vele tartott, majd elköszöntek Ashlytől és szüleitől.

Mikor kiléptek a hideg éjszakába, a hó apránként szállingózni kezdett.

– Tudom, hogy nem lakom messze, de mégis elkísérnél hazáig? – kérdezte Cindy.

– Persze.

Csendben sétáltak egymás mellett végül Cindy megtörte a csendet.

– Mi volt az a bizarr dolog Harryvel kapcsolatban? Tudom, hogy csak Ashly miatt nem mondtad el. De bennem megbízhatsz, nem árulom el neki.

Kevin felsóhajtott.

– Harrynek vörösek voltak a szemei… Először tényleg azt hittem beszedhetett valamit. De aztán egyik pillanatról a másikra kitisztult a szeme. Ez… Ez nem így működik.

​Cindy lélegzete is elakadt a hallottakon. Ez tényleg bizarr és félelmetes. Visszaértek az utcájának elejébe, és Cindy nem tudott nem odanézni annak a háznak az udvarára, ahol idefele megpillantotta azt a furcsa párt. Már senki sem volt ott.

– Ne mond el Ashlynek. Szegénykém, így is retteg Harrytől. – Kevin szeme szikrákat szórt, miközben a távolba meredt. – Esküszöm, csak kerüljön a kezem közé, és péppé verem, azt a kis rohadékot. 

– Ti most tulajdonképpen jártok Ashlyvel? – szegezte neki a kérdést, ami váratlanul érte Kevint.

– Hát… Még nem. De tervezem, hogy meghódítom. Gyönyörű lány, és imádom a mosolyát, a hangját…

– Jó, jó, elég lesz! – nevetett Cindy, majd megköszönte a fiúnak, amiért elkísérte.

*

​            Másnap Peter se a reggelinél, se pedig a megállóba tartva nem vett tudomást a bátyjáról.

– Most mi van? Ennyire be vagy sértődve rám a tegnapi miatt? – kérdezte Danny, mikor megérkeztek. Peter még mindig levegőnek tekintette a testvérét. A megállóban Peter forgolódva körbe tekintett. Keresett valakit, aki úgy tűnt nem érkezett meg.

– Gary megígérte, hogy itt lesz ma, hogy együtt tudjunk suliba menni – magyarázta bátyjának, mikor az kérdőn figyelte őt.

– Hát, biztos meggondolta magát. Előfordul.

Peter a fejét csóválta.

– Nem. Gary szavahihető. Sosem hazudik.

– Hány napja is ismered? Egy? Ne fárassz. – válaszolta Danny, majd a közeledő iskolabuszra pillantott.

– Biztos nem akar találkozni a dilis képeddel, és ezért nem jött ide! – felelte sértődötten öccse, majd Dannyt megelőzve elsőnek lépett fel a buszra.

*

            A Straub Gimnáziumba érve Peter elköszönt bátyjától, és megkereste az osztályát. Döbbenten vette észre, hogy barátja már az iskolában tartózkodott. Ez azért volt furcsa, mert Dannyvel az első iskolabusszal érkeztek. Gary megszokott mosolya most nem terült szét az arcán, mikor megpillantotta a közeledő Petert. Mintha haragudott volna rá valamiért.

– Szia! Miért nem jöttél a megállóba? – kérdezte Peter miközben levette iskolatáskáját a válláról, és szekrényéhez lépett. Gary nem szólalt meg. Csak nézte Petert, dühösen, megvetéssel teli tekintettel. Peter elpakolta cuccait, majd barátjához fordult.

– Mi történt veled?

Gary nem szólt egy szót sem, de tekintette mintha egyre inkább elsötétült volna. Peter csendben figyelte őt, és észrevette a fiú szemei alatt a sötétlett karikákat, mintha egész éjjel nem aludt volna. Gary máshogyan nézett rá, nem úgy mint tegnap este, amikor még nevetve csapott a vállába, amiért megnyerte az autóversenyt.

Peter szívverése felgyorsult. Lélegzete elakadt, amikor azt kellett látnia, hogy egy régebbi diák mosolyogva átkarolja Garyt, és magával húzza a terembe. Peter csak most vette észre, hogy a tanár megérkezett, és az osztály megindult befelé. Megsemmisülten nézte végig, ahogy barátja belép a terembe, és egy kósza pillantást sem vet rá. Elvesztette? Gary már a régi diákokhoz tartozik? Nem fogja többé ember számba venni őt? Megváltozott. De mi történt vele? Hiszen, tegnap még minden jó volt. Mi történhetett egy éjszaka alatt? Peter elhatározta, hogy ezt nem fogja annyiban hagyni, és mindent meg fog tenni, hogy kiderítse, mit műveltek a barátjával.

*

            A csengő megszólalt, a termek ajtajai kinyíltak. Peter nem vette le tekintetét a megváltozott barátjáról. Utána eredt, mert beszélni akart vele. Gary mint aki meg se hallotta tovább folytatta útját a folyosón. Peter dühösen utána szaladt, hogy megállítsa, mikor sikerült megfognia, a karjánál fogva visszahúzta.

–  Állj már meg! – hadarta, de amint hozzáért Garyhez, az, megfordult és teljes erejéből ellökte magától. A fiú nem számított ilyesfajta támadásra, így egyensúlyát elvesztve a hátára zuhant.

– Ne merj még egyszer hozzám érni! – üvöltötte Gary.

​Több diák megrökönyödve a falhoz simult, és csendben bámulták őket. Peter értetlenül meredt Garyre, aki szinte azonnal elfordult, és otthagyta őt a földön.

Ez meg mi volt?! Gary minden ok nélkül gyűlölte őt, úgy, mint a többi tanuló. De miért? Mi bajuk van ezeknek? Peter lassan feltápászkodott és megkereste a tantermét.

*

            Kevin meggyújtotta a cigarettáját, majd beleszívott egy nagyot, letüdőzte, és élvezettel döntötte hátra fejét a ház falának. Tegnap Ashly miatt egésznap nem gyújtott rá, és igen pocsékul érezte magát. Ma végre annyit szívhat, el amennyit akar, Ashly nem jött iskolába. Csukott szemmel újabb slukkot szívott, majd Cindy váratlan ciripelő hangjától, sikerült úgy letüdőznie, hogy erősen köhögnie kellett.

– Harryt kirúgták! Jaj, bocs. Nem akartalak megijeszteni – mondta.

– Semmi… Khgr… gond… Khgr… Tényleg?!

– Aham! Megtudakoltam. Dannyt láttad ma?

– Ma még nem találkoztam vele.

Eme végszóra Daniel Sawyer kilépett az iskola falai közül, és egyenesen Cindyre pillantott. Halvány mosoly játszott ajka szélén, a lányt látva, de aztán szomorúan a földre szegezte tekintetét, és megindult a következő órájára. Cindy tudta miért csinálja ezt. Nem hitt neki, és ez rosszul esett a fiúnak. Pláne az, hogy szinte rögtön ott hagyta őt a parkban, miután őszintén elmondott neki mindent. Úgy döntött tisztázza vele a dolgot. Már nem gondolta róla, hogy megbolondult. Mióta Kevin is mesélt a saját megmagyarázhatatlan történetéről, azóta biztos volt benne, ezek nem zavart elmék szüleményei. Hanem valós események.

Kevint magára hagyva odaszaladt Danny elé, aki megtorpant.

– Kérlek, ne haragudj rám a tegnapi miatt. Kicsit soknak tűnt akkor ott. Szükségem volt egy éjszakára, hogy megemésszem.

– Nem fontos. Mára már biztos vagyok benne, hogy csak álmodtam. Hülye voltam, hogy valóságnak hittem.

Cindy a fejét csóválta.

– Ne legyél annyira biztos ebben. Kevin is találkozott egy megmagyarázhatatlan esettel.

Danny szeme elkerekedett, és Kevinre pillantott, aki éppen a földre dobta a csikket, és eltaposta.

– Harry megtámadta Ashlyt a balszárnyban. Kevin vörösnek látta a szemeit, ami még ott abban a pillanatban visszaváltoztak eredeti színűre.

– Hogyan?! – Danny elképedve meredt a lányra, majd Kevinre, aki csatlakozott hozzájuk.

– Ez komoly? – kérdezte a fiúhoz fordulva. Kevin bólintott.

– Ashly jól van?

– Igen. Az ijedségen kívül más komolyabb baja nem lett. Emiatt nem is jött ma iskolába. – magyarázta Kevin. – Harry már nincs a suliban. – válaszolt Danny kimondatlan kérdésére gyorsan.

A csengő megszólalt.

            Peter Sawyer nem szólt többet Garyhez. Annyit nem ért az egész, hogy a csontját törje érte. Mégis döbbenten nézett a volt barátjára, mikor az odajött hozzá az utolsó órájuk végén.

– Ne haragudj, Peet. Nem tudom mi ütött belém délelőtt. Tiszta idióta voltam.

– Hát az! Elárulod végre, hogy mi történt veled?

Mintha meg sem hallotta volna Peter kérdését.

– Van egy kis dolgom a tanáriban, de nem akarok egyedül lemenni oda. Lekísérsz? Utána pedig átmegyek hozzátok, és nyomatunk még egy autóversenyt!

– Lemenni? Miért, hol van a tanári?

– Az alaksorban. Az épület alatt.

Peter nagy levegőt vett majd kifújta. Miért kezdett el zakatolni a szíve? Miért érez félelmet? Nagyon pici korában rettegett a pincéktől, de ez egy tanári lenne és nem egy pince. Egy tanári iroda, ami a föld alatt van… Az iskola alatt… De miért van az ott?

*

​Danny Sawyer megjelent öccse mellett, és Peter nem tudta nem észrevenni, hogyan változott meg Gary pillantása. Szinte gyűlölködve meredt a bátyjára. Ez kész téboly!

– Jösz haza Peet? – kérdezte Danny, aki ügyet sem vetett Garyre.

– Ööö… Igen. Nem sokára. Csak Garyvel még van egy kis dolgunk – felelte végül. Úgy döntött barátjával marad, és kiszed belőle mindent. Gary megváltozott. Ő már tudja, hogy mi folyik ebben az iskolában, és Peter addig nem nyugszik, amíg meg nem tudja ő is.

– Jól van. De aztán ne maradj el sokáig! Tudod, anyu nem szereti, ha suliból nem megyünk egyből haza!

– Tudom! Nyugi van!

Danny megborzolta öccse haját, amit Peter dühösen megpróbált a kezével meggátolni nem sok sikerrel. Danny felnevetett, majd ott hagyta öccsét.

Peter megigazította haját, majd táskáját a vállára vette. Az iskola épülete szinte kiüresedett, minden diák elindult haza.

– Na, essünk túl rajta! – Szólt Peter, majd Garyvel az oldalán, melynek ajkán halvány mosoly csillant, megindult lefelé a lépcsőn.

  

4. Fejezet Fenyegetés

Harry tett egy lépést a riadt Peter felé, aki nem értette mi rosszat tett. Hiszen csak véletlen ütközött neki, miközben helyet próbált magának keresni. Ez olyan nagy bűn lenne? Ráadásul rögtön bocsánatot is kért tőle, mégis ahelyett, hogy ennyivel el lett volna intézve, Harry azon bukott ki, hogy Peter hogy merte őt megszólítani. Létezhet ilyen?

            Danny, öccse elé lépett, és egyenesen Harry arcába beszélt.

– Mi a problémád az öcsémmel?

Harry a fogain keresztül szűrte ki dühvel átitatott szavait.

– Hát, te is meg akarsz halni?!

Danny érezte, hogy a fiú komolyan gondolta a kérdését. Szíve önkéntelenül is hevesebben kezdett verni, bőrén végig futott a hideg. Nyelt egyet, majd hátrább lépett. Volt valami ijesztő Harryben. Valami, amit még ő se tudott megmagyarázni magának. Csak azt érezte, hogy menekülnie kell előle, mert lehet, hogy tényleg képes lenne ölni.

– Harry, uralkodj magadon! – szólt az egyik társa, aki megérintette a dühös fiú karját. – Ne csinálj, hülyeséget!

            A fiú ránézett a társára, majd az ebédlőben megjelent a tanárra, aki karba font kézzel figyelte őt. Harry lesütötte a szemét, majd megindult kifele az ebédlőből. De még mielőtt ott hagyta volna a Sawyer testvéreket, Peterre pillantott.

– Köszönd az életedet a bátyádnak! – és azzal már ott sem volt.

Peter tátott szájjal bámult utána.

– Ez normális? – kérdezte elképedve.

– Nem hiszem… – felelte Danny. 

–  Elképesztő! Még sosem fordult elő, hogy szóba álltak volna az újjakkal! – hadarta elképedve Kevin, mikor odalépett Sawyerékhez.

– Hogy érted ezt?

– Úgy ahogy mondtam! Volt már rá példa, hogy én is összeütköztem velük, de csak dühösen méregettek, és tovább álltak.  

– Ti mióta jártok ebbe a suliba? – kérdezte Danny a barátaitól.

– Egy hete. És soha azelőtt nem történt még ilyen. Sosem álltak szóba velünk, mintha nem tekintenének minket egyenrangúnak – felelte Cindy barátnője, Ashly. – Csak egymással beszélgetnek.

            Mikor a csengő megszólalt, már csak ők tartózkodtak az ebédlőben. Cindy karba font kézzel ácsorgott barátnője mellett, arcáról félelmet lehetett leolvasni. Danny nem volt arra képes, hogy odamenjen hozzá megnyugtatni, hiszen ő is félt. Az egész suli rémisztő volt.

            Danny Sawyer következő órája, biológia volt, szerette ezt a tantárgyat, de most képtelen volt az órára koncentrálni. A régi diákokat és a tanárt figyelte. Próbált rájönni arra, hogy mitől mások. Mert mások voltak, ebben már biztos volt. Próbált rájönni, hogy miben, de egyszerűen nem tudta megmagyarázni. A rideg elutasító viselkedésükön kívül, talán a mozgásuk tért el egy kicsit az átlagemberétől. Mintha lassabban mozognának, ráérősen. Miközben Danny töprengett, megakadt a szeme az egyiken. A táblára írt feljegyzéseket másolta a füzetébe, úgy, hogy mindvégig a táblát figyelte. Akkor sem pillantott le a füzetére mikor új sorba kezdett írni. Danny összehúzott szemöldökkel bámulta társa érdekes viselkedését. Úgy írt a füzetbe, mint egy gyors író, gépelés közben. De ez mégsem billentyűzet. Vajon, hogy csinálja? A fiú, mintha megérezte volna, hogy őt figyelik, abba hagyta ceruzája koptatását, és egyenesen Danny szemébe mélyeztette dühös pillantását.

Danny ezúttal nem kapta el a tekintetét. Nem szolgált rá, hogy így nézze őt.

Halvány mosolyt erőltetett az arcára, és érdeklődve felhúzta a szemöldökét neki, mintha csak azt kérdezné tőle, na, mi az? De a fiú arca meg sem rezdült.

 Na, jó, ez már tényleg sok volt. Danny feladta, és füzetébe mélyesztette tekintetét. Hogy képes valaki, percekig ilyen rezzenéstelen arccal nézni? Miért utálja?

-Danny! Danny Sawyer!

            Valaki a nevét suttogta. De mintha nem is a teremben hallotta volna… Hanem a fejében. Danny rémülten fordult körbe, minden diákra rápillantva. Szíve vad dübörgésbe kezdett, úgy érezte egész testét elönti a forróság.

 – Jól vagy Danny? – kérdezte aggódva Cindy, miután ő rá is úgy nézet, mintha egy kisértet lenne. A lány hangja igen távolról érkezett, mintha fülhallgatón keresztül hallotta volna őt.

„Danny! Danny Sawyer! Meg foglak ölni az öcséddel együtt!”– hangzott a fejében, az újabb kísérteties suttogás. Danny rémülten pattant fel a székéről. Az új tanulók csodálkozva néztek rá, de a régebbi diákok szinte egyszerre, érzelemmentesen fordultak meg. Már semmit sem hallott a saját szívdobogásán kívül.

– Ki mondta ezt? – kérdezte reszkető hangon diáktársaira pillantva.

A tanár mosolyogva tette le krétáját, majd komolyra vált arccal fordult az osztály felé.

– Senki sem szólalt meg Daniel, csak maga, most! – felelt kérdésére.

– Jól vagy? – Hangzott Cindy ijedt hangja.

– Nem. Nem vagyok jól… Ki kell mennem levegőzni kicsit.

– Ki kísérlek!

            Danny elkéredzkedett a tanártól, aki megengedte, hogy a lány is vele tartson. A folyosóra érve becsukta a szemét, és nekidőlt a falnak. Mélyen beszívta a levegőt, majd kifújta.

– Sápadt vagy, mint a fal! – állapította meg Cindy, aki aggódva fogta meg a fiú karját. – El ne ájulj nekem! Gyere, menjünk inkább ki a levegőre!

Danny kinyitotta a szemét, és tekintetét a szemközti falra szegezte. Észrevett valamit, ami elég nyilvánvaló volt, mégis eddig nem tűnt fel neki. Tekintetét végig vitte a folyosó fehérre festett falain, de azok mind csupaszok voltak.

– Miért nincsenek tablók a falon?

Cindy követte barátja pillantását, majd ő is körbeforgott és döbbenten vette észre ezt az igen szembetűnő hiányosságot.

– Tényleg! Sehol egy tablókép. Ez nagyon fura. Minden iskolában szokott lenni – Cindy döbbenten nézett Dannyre, aki nyelt egyet, majd belekarolt a lányba.

– Menjünk innen…

            A lány elindult lassan Danny oldalán, aki a lépcső korlátjába kapaszkodva lépkedett lefele.

            Vastag felhőréteg borította az eget, de a frissen leesett hó, fehérsége vakítóan hatott, az épület falai közül kilépve. Mélyen beszívta a hideg téli levegőt, majd kifújta.

– Jobban vagy?

– Azt hiszem igen – Tudta, hogy nem mondhatja el neki, mitől került ilyen állapotba, hiszen  úgyse hinné el neki. Még maga sem tudta teljesen elhinni. Mi történt vele? Hallucinált volna? Vagy tényleg valaki hozzá beszélt? Valaki tényleg megfenyegette, hogy meg fogja ölni őt meg a testvérét?

– Mégis mi történt? – faggatta tovább a gyönyörű szőkeség. – Azt kérdezted rémülten, hogy ki mondta ezt? Miért? Mit hallottál?

– Kérlek, ne kérdezősködj. Úgy sem hinnéd el, és csak dilisnek tartanál.

– Azért próbáld meg!

            Danny percekig csendben méregette Cindyt. Vajon megbízhat benne? Alig ismerte, szinte semmit sem tudott a lányról, csak a nevét, és hogy szereti az édes parfümöket, ami most is elbódította őt. Bárhogy gondolkozott, be kellett látnia, hogy csak ők a barátai az iskolában, és az egész városban. Kevin, Cindy és Ashly. Ezek azok a személyek, akik eddig ember számba vették őt, és az öccsét. Nagyon nem volt más választása. Bíznia kellett bennük.

– Valaki azt mondta, hogy… – a szó megakadt a torkán. Rájött, képtelen lenne arra, hogy ráijesszen a lányra. Elég, ha csak ő retteg. Nem akart mást is magával rántani.

            A csengő megszólalt. Danny rémülten fordult az épület felé.

– Mit? – kérdezte Cindy, de a fiú ellépett tőle, és sietve megindult az épület felé.

– Vissza kell mennem! Meg kell keresnem az öcsémet! – meg sem várva a lány válaszát, visszaszaladt az iskolába.

            Az épület folyosói megteltek diákokkal. Danny tudta, hogy az öccsének a második emeleten volt órája. A lépcsőfokokat kettesével szedve, lihegve ért fel az emeletre és szaladt a huszonegyedik teremhez. Annak ajtaja pont akkor nyílt ki, mikor ő odaért. Elsőnek két régebbi tanuló lépett ki, akik majdnem fellökték őt. Szándékosan mentek neki a vállának, de nem foglalkozott vele. Semmi más nem érdekelte, csak hogy tudjon az öccsével beszélni. Peter nevetve lépett ki, oldalán egy fiúval, akit még nem ismert.

Öccse meglepetten pillantott bátyjára, aki odalépett hozzá, és karjánál fogva megpróbálta félrehúzni őt.

– Hé, te hülye ez fáj!

– Beszélnem kell veled!

– Gary előtt nincsenek titkaim! Sikerült barátot találnom, ha már rád nem számíthatok!

Testvére úgy viselkedett, mintha meg sem hallotta volna azt, amit az előbb mondott neki. Suttogva szólt újra az öccséhez.

– Figyelj rám, ma ellógunk a suliból! Mit szólsz hozzá?

– Beszedtél valamit? Neked mi bajod van? Dehogy lógok el!

– Eddig az volt a bajod, hogy ide kell járnod! Most meg nem tudlak rá venni, hogy elhagyd ezt a kócerájt?! – förmedt az öccsére.

– De miért akarsz ellógni?

– Majd elmesélem! – Danny idegesen forgolódott körbe, de senki nem figyelte őket, és nem is foglalkozott velük. Egyedül Gary ácsorgott mellettük megszeppenve.

– Garyvel már megdumáltam, hogy iskola után, átjön hozzám, hogy kipróbáljuk az új  számítógépes  játékot! Kétlem, hogy ellógna most velünk, szóval maradok!

Danny Garyre pillantott, aki a fejét csóválta megerősítésképpen.

– Bassza meg! – csapott idegesen tenyerébe Danny. Erre nem számított. Azt hitte egyszerű dolga lesz, hiszen a testvére utált idejárni. Miért kellett ezzel a szánalmas Garyvel pont most összebarátkoznia. Most mégis mit tegyen? Senki se hallotta rajta kívül a halálos a fenyegetést. Senki se hinne neki. Fel - alá járkált idegességében, és nem tudta mi tévő legyen. Peter és Gary úgy meredtek rá, mint akinek elgurult a gyógyszere.

            A nap rohamosan közelített a horizont felé. Cindy gyűlölte a tél ezen tulajdonságát. Olyan rövid ideig van világos. Szomorúan felsóhajtott, ahogy a lemenő napot figyelte, majd a suli ajtajából megpillantotta Kevint, ahogy megindult a dohányzásra kijelölt hely felé. Tudta , hogy ki fog jönni cigarettázni, és csak őt várta, hogy a segítségét kérhesse. Mielőtt a fiú rágyújthatott volna, odalépett hozzá.

– Kev, segítened kell! Valami történt Dannyvel, ami nagyon megrémiszt! Nekem nem akarja elmondani, de neked hátha megnyílik! Kérlek, beszélj vele!

            Egy hógolyó csapódott Kevin tarkójának, ami szétrobbant, olyannyira, hogy még Cindy is kapott egy keveset.

            A fiú csodálkozva fordult meg, és a kacagó Ashlyt pillantotta meg. Öröme és játékossága rá is átragadt, leguggolt és összegyűrt egy hógolyót, amit a nevető Ashly felé hajított. Olyan gyorsan tette mindezt, hogy a lánynak nem volt ideje felkészülnie rá, így a hógolyó telibe csapta az arcát. Ajka Ó-t formált döbbenetében, majd ujjaival levakarta a havat. Kevin odasietett hozzá, és bocsánatkérések közepette segítette megszabadítani a lány piros arcától a jéghideg havat.

– Ne haragudj, nem akartam ezt a gyönyörű arcocskát eltalálni. Azt hittem el fogsz időben fordulni – magyarázkodott zavartan, de Ashly újabb kacagása kissé megnyugtatta.

– Nincsen baj. Kicsit fájt, de megérdemeltem.

– Hát, igen. – Értett egyet vele, majd mindketten kuncogtak.

            Cindy a szemét forgatva nézte végig, hogy flörtölnek egymással, majd feladta, hogy segítséget kérjen Kevintől. Valószínűleg a fiú, már elfelejtette, hogy pár perccel ezelőtt vele beszélt.

– Hol lesz a következő órád? – kérdezte Kevin.

– A balszárnyban. Ott vannak a számítógépes termek, igaz?

– Úgy ám. Elkísérlek, mit szólsz hozzá? – kacsintott a lányra. Ashly elpirult, de mindez nem látszódott az amúgy is piros arcán, amit a hideg hó és levegő kicsípett. Mindketten megindultak a balszárny felé, és végig egymást nézték.

            Cindy dühösen fújtatott, miután látta, hogy pofátlanul egyedül hagyják. Úgy döntött kénytelen lesz egyedül kiszedni Dannyből, mi történt.  Visszament a főépületbe, hogy megkeresse barátját.

Miközben ment fel a lépcsőn,  Peter és Gary haladtak el mellette, és beszélgetésükből elcsípett pár mondatot.

– Még sose láttam Dannyt ilyennek. Tiszta dilis lett ettől a sulitól.

Cindy nem állt meg folytatta lépteit, majd az emeletre érve, jobbra fordulva meglátta Dannyt a folyosón lévő padon ücsörögve. Idegesnek látszott. Lábával folyamatosan dobolt, és elgondolkozva meredt maga elé.

Cindy lassan odasétált hozzá, és megérintette a vállát.

– Mond el nekem! Hadd tudjak segíteni! Ne tartsd magadban!

A lány leült mellé a padra. A csengő megszólalt, a tanárok megindultak a termekbe.

– Nem akarok órára menni – mondta határozottan.

– Jó. Akkor nem megyünk. Sétáljunk egyet! Van egy park nem messze a sulitól, sétáljunk el oda.

Danny szó nélkül felpattant a székről, és a szekrényéhez lépett. Kivette belőle az iskolatáskáját, és a vállára vette. Cindy követte a példáját, és kisétáltak az iskolából. Az út alatt egyikőjük sem szólt a másikhoz. Cindy tudta, hogy azzal, hogy a fiú kijött vele, már be fogja avatni a történtekbe. Ezért nem is faggatta, csak csendben várta, hogy Danny összeszedje a gondolatait.

            A parkba érve egy közeli padra ledobták a táskájukat. Danny felsóhajtott, majd Cindyhez fordult.

– Halálosa megfenyegettek minket.

Cindy rémülten kapott a szájához.

– Hogyan? Ki, és mikor?

Danny a betonra szegezte a tekintetét, és úgy folytatta tovább.

– Az órán. Nem tudom, hogy ki. Hozzám beszélt. Azt mondta, meg fog ölni engem, és az öcsémet is… A fejemben hallottam.

Ahogy ezt kimondta Cindy szemébe nézett, mert kíváncsi volt a reakciójára. A lány aggódó tekintete, átalakult értetlen zavaros pillantássá, mintha nem tudta volna felfogni, vagy megérteni mit is hallott. 

– A fejedben? – kérdezte végül.

– Igen. Mondtam, hogy nem fogod elhinni.

A lány hevesen kezdte csóválni a fejét, mert nem akart csalódást okozni Dannynek, de igaza volt a fiúnak. Ezt tényleg nehéz így elhinni.

– Nem, nem erről van szó. Csak… Biztos, hogy a fejedben hallottad?

– Kristály tisztán. Vagy te esetleg hallottál valakit megszólalni az órán?

Cindy gondolkozott egy darabig, majd így szólt.

– Nem… Csak téged, amikor ijedten felugrottál a padból.

– Látod. Nem vagyok hibbant. Ezekkel a diákokkal, tanárokkal valami nem stimmel.

Cindy egyetértően bólintott, de egy lépést hátrább lépett Dannytől, akinek ez nem tűnt fel.

            A kicsöngetés után Kevin a megbeszélt helyen várta Ashlyt, de mindhiába. Mikor elkísérte őt a balszárnyba, megegyeztek abban, hogy a szünetben majd együtt lófrálnak. Kevin elindult a balszárnyba, megnézni, hol késlekedik Ashly. Az iskola ezen részét csak számítás tecnika órákra használták, és Kevin tisztában volt vele, hogy ilyen késői időben, már senki sincs ott.

– Engedj utamra légy szíves! – kérte határozottan Ashly, de Harry újra az útját állta. Rajtuk kívül már mindenki elment.

– Dehogy eresztelek el! – azzal a falhoz nyomta a megrémült lányt, és a nyakához hajolva mélyen beszívta Ashly parfümének illatát. – Olyan finom az illatod!

– Engedj már el! – próbált kiszabadulni a fiú szorításából, de ő olyan erősen tartotta, hogy képtelen volt megmozdulni.

– Ne félj! Nem fog fájni!– duruzsolta még mindig a nyakának.

Micsoda? Ez az állat meg akarja itt erőszakolni? Ashly rémülten felsikított, és bízott benne, hogy lesz, aki ezt meghallja.

            Kevin szinte nekik rontott, és megmarkolva a fiú ruháját, szabályosan letépte a lányról.

– Veszed le a mocskos kezed róla, te görény! – üvöltötte dühösen a földre zuhant Harrynek. Ashly elindult sírva a kijárat felé, de nem lépett ki, mert nem akarta magára hagyni Kevint.

            Harry dühösen meredt rá, szeme vörösen izzott. Kevinnek rögtön az jutott eszébe, hogy talán beszedheted valamit, és attól ilyen a szeme. Harry megindult Kevin felé, de egy hangos kiáltás megállította.

– Harry Thomson! Azonnal az igazgatói irodába! –parancsolt rá az egyik tanár.

            A fiú megtorpant, és a tanárra tekintett. Kevin követte a pillantását, és megkönnyebbülve felsóhajtott. Időben jött a tanár, semmi kedve nem volt péppé verni ezt a kis drogos görényt. Elégedetten fordult vissza Harryhez, de döbbenten vette észre, hogy a fiú szeme már nem volt vörös. Még mindig haraggal meredt rá, de szemének írisze ismét tisztának tűnt. Ez meg hogy lehet?

Ashly sírva bújt a fiú ölelő karjaiba, miután Harry elhagyta a balszárnyat a tanár oldalán.