13. Megváltás

– Állj meg Kevin! Együtt kell maradnunk! – kiabálta Dylan, miután barátja sietve megindult a bejárati ajtó felé. – Kint már besötétedett. Előbb el kell mennünk egy gyógyszertárba! – folytatta.

– Mi van? – pislogott értetlenül Kevin.

– Altatóval teli fecskendőre lesz szükségünk ahhoz, hogy Danny elkaphassuk. Útközben pedig megállunk egy fülkénél, és felhívhatod Ashlyt.

– Kösz, az engedélyt! Mégis kinek képzeled te magad?! Hogy jössz te ahhoz, hogy parancsokat osztogatsz? – förmedt rá dühösen.

– Kevin! – szólt rá Cindy.

– Nem érdekel! Ashly veszélyben van, és ahelyett hogy egyből odamennénk, ez még kitérőt akar tenni! – mutatott Dylanre. A fiú nyugodt hangnemben folytatta mondandóját, bár lassan kezdett elfogyni a türelme.

– Ha most elindulsz, gyalog lehet, hogy túlkésőn fogsz odaérni. Sokkal gyorsabb, ha felhívod… és együtt kell maradnunk, mert addig vagyunk erősebbek.

– De…

Dylan dühösen odalépett hozzá, megragadta a ruháját, és magához rántotta.

– Én csak nem akarom, hogy meghalj, seggfej – sziszegte, majd eleresztette és a telefonhoz lépett – Hívd fel Ashlyt – felemelte a kagylót és barátja felé tartotta.

Nem kellett kétszer mondania. Kevin a földre hajította a kabátját és kikapta barátja kezéből a telefont. Tárcsázta barátnője számát, és idegesen várta, hogy végre felvegye. A vonal kétszer búgott ki, mégis Kevin úgy érezte, már elkésett. Harmadik után felvette Ashly. Kevin megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Kicsim, nem sokára átmegyünk hozzád, csak arra kérlek, hogy senkit se engedj be a házadba! Még Dannyt sem! Megértettél?

– Igen, de miért nem engedhetem be?

– Ha odaértünk mindent elmondok. Addig senkinek semmit!

– Rendben…

– Sietek – Azzal lecsapta a kagylót, és sietve magára kapta ruháit. – Haladjunk, időben oda akarok érni hozzá. – mondta.

Dylan mindenki kezébe nyomott egy keresztet, és egy karót. Táskájukban pedig egy flakon szenteltvíz csobogott.

            A város kihaltnak látszódott, mégis érezhető volt a levegőben a veszedelem, a gonoszság. Miközben a legközelebbi gyógyszertár felé siettek, Cindy megmert volna rá esküdni, hogy többször is sikolyokat hallott, amit szél hordott feléjük.

Szorosan lépkedett Dylan mellett, minél tovább tartózkodtak a sötét ég alatt annál inkább elhatalmasodott rajta a félelem. Bármikor, bárhonnan rájuk támadhattak. Folyamatosan nyitott szemmel, felkészülten kellett haladniuk, hogyha támadnak, ne érje meglepetésként őket.

            A gyógyszertár ablakait betörték, az egész épület elhagyatottan magasodott föléjük.

– Tiszta világvége érzés tört rám… – szólt Kevin, amint megpillantotta a kirabolt gyógyszertárat.

– Siessünk! – Dylan bemászott az ablakon, és kivett táskájából egy elemlámpát. Azzal világított maga elé. Kevin is követte példáját, mert úgy gondolta több szem többet lát. Cin szorosan haladt Dylan mellett, és szerencséjük volt, mert Kevin hamar rá lelt a fecskendőre.

– Meg van!

Sietve elpakolták, és szinte szaladva tették meg a hátra lévő utat egészen a 655-ös házszámig. Kevin kopogott a bejárati ajtón, de nem nyitották ki, így idegesen benyitott.

– Ashly, mi vagyunk azok!

Az előtérben megpillantotta barátnőjét, akit két vámpír a karjaiban tartott.  Danny és Gary itták az ájult lány vérét.

Kevin annyira meghökkent, hogy szólni, de még lépni sem tudott.

– Úristen! – hangzott Cindy kétségbeesett hangja.

Olyan jóízűen táplálkoztak a vámpírok, hogy észre sem vették az érkezőket.  Kevin öklendezve fordult el, háta begörnyedt, térdére támaszkodott és kihányta az elfogyasztott pizzát.

            Danny felemelte tekintetét, és egyenesen a rémült Cindybe fúrta. A lány ekkor megértette. Neki kell megtennie azt, amit Danny kért tőle. A vámpírok már tudatában voltak annak, hogy rajtuk kívül más is tartózkodik a helységben, mégsem eresztették el Ashlyt. Úgy szívták a vért, mintha hetek óta nem jutottak volna hozzá. Cindy elkérte a fecskendőt Dylantől és lassú, óvatos léptekkel elindult Danny felé.

– Biztos, hogy ez jó ötlet? – kérdezte bizonytalanul Dylan.

– Egészen biztos. Bízz bennem – felelte halkan Cin. Ahogy közel ért hozzá, Danny elengedte a nőt, és átadta Garynek.

Cin látta rajta, hogy nem ismeri meg. Hát, persze. Honnan is ismerhetné a démon.

– Veled akarok tartani – mondta, majd oldalra döntötte fejét, hogy nyakát felkínálhassa neki.

Danny körbe nyalta véres ajkát, melyen halvány mosoly játszott. A lány felé lépett egyet, vörösen izzó szemét egyszer sem emelte le a nyakáról. Cin gyorsan mozdult. Egy ügyes karlendítéssel sikerült a fecskendőt a vámpír nyakába vágni, majd belenyomni az altatót. Danny felszisszentet, és kitépte a tűt a nyakából.

– Mit műveltél? – kérdezte, miközben botladozva hátrább lépett a lánytól.

– Csak azt, amire kértél.

Sűrű pislogások közepette próbált éber maradni, de végül elvágódott. Gary érezte, hogy baj van, és elengedte Ashly csuklóját.

            Kevin ordítva közelített felé, és öklével a földre taszította a felkészületlen Garyt. Dylan még sosem látta ilyen agresszívnek, és dühösnek barátját, de tudta jól mi játszódik le a benne… Bosszút áll Ashlyért. Ezért nem is szólt közbe, hagyta hadd élje ki dühét a vámpíron, de közben figyelte őt, nehogy bármit is elhibázzon. Folyamatosan ostorozta öklével, majd a karója után nyúlt és a vámpír mellkasába vágta. Gary felordított, hegyes szemfogai még hosszabbra nőttek.

– Dögölj meg! – ordította, miközben egyre mélyebbre nyomta a karót. Gary megragadta kezével, de már nem volt benne elég erő ahhoz, hogy kirántsa magából. Kevin egy utolsót ráütött a karóra, melynek éle széthasította a vámpír szívét. Gary küzdelme abba maradt, mindkét karja teste mellé hullott, feje oldalra biccent. Barna szeme Kevin pillantását kereste, majd amikor a fiú haraggal ránézett, Gary csak ennyit suttogott:

– Köszönöm – szapora légzése leállt, szemével még mindig Kevint nézte, de már nem volt benne élet. Bőre színe szürkévé vált, és hamu formájában hámlani kezdett. Kevin döbbenten ugrott el tőle. Cin tudta jól, hogy barátja most értette meg azt, amit ő is próbált megmagyarázni. Nem csak a démon lelke van a vámpír testében… Felszabadította Garyt.

Kevin keze és arca is vértől csöpögött. Remegő kezével vette elő cigarettáját, és rágyújtott miközben Ashly testét figyelte.

– Kevin ne állj ott! Segíts Dannyt kihozni a házból! – szólt Dylan, miközben a vámpír kezeit kötözte.

– Nem megyek a közelébe, különben a fáig sem fog eljutni…– felelte és mélyet beleszívott füstölgő cigijébe.

– Majd én segítek – Cin odalépett és megfogta barátja lábait. Dylan a hónaljánál fogva megemelte a földről, majd elindultak kifele a házból.

– Autóra lenne szükségünk. Így nem fogunk eljutni a tisztásig. Lehetetlen, pláne, hogy Kevin nem hajlandó segíteni – nyafogta Cindy, majd kifulladva letette Danny lábait.

Dylan elgondolkozott, majd rápillantotta a bejáron ácsorgó autóra.

– Van egy ötletem. Mindjárt jövök, addig kösd be a száját a sáladdal.

– Minek?

– Nem biztos, hogy végig alussza az utat, és nem szeretném, ha valamelyikünket megharapná.

– Igaz… – Cin a szemét forgatta, hogy lehet ennyire béna. Tök egyértelmű, neki mégse esett le azonnal.

Dylan visszalépett a házba, ahol Kevin halott barátnője mellett ült és az arcát simogatta.

– Fel akartam szabadítani a lelkét, de egyszerűen nem tudtam megtenni – mondta fájdalommal telt hangon, majd a másik kezében tartott karót elhajította a helység másik részébe.

– Megtegyem?

– Ne! Abban bizakodom, hogy talán ha végzünk az igazgatóval…

– Én nem hiszem – vágott közbe Dylan.

Kevin rá emelte haraggal telt könnyes szemét barátjára.

– Abban sem volt igazad, hogy csak a démon lakozik bennük! Most is tévedhetsz!

Dylan nem szólt erre semmit. Nem látta értelmét, hogy újabb vitát nyisson Kevinnel. Most úgysem képes józanul gondolkodni azt teszi, amit az érzelmei diktálnak.

– Kölcsön kellene vennünk Ashlyék autóját.

Kevin egy utolsó pillantást vetett barátnőjére, nagy sóhajtással feltápászkodott a földről. Átsétált egy másik helységbe, ahol a fiókokat kezdte átkutatni. Dylan követte a példáját, a kulcs pedig hamar előkerült. Az előtérbe visszasétálva, döbbenten meredtek arra a helyre ahol még a lány teste feküdt. Már nem volt ott.

– Cin… – Dylan előkapta zsebéből a keresztet, és kiszaladt a házból. A lány Danny mellett ácsorgott, aki még mindig az igazak álmát aludta, száját pedig már egy sál takarta.

Csodálkozva pislogott Dylanre, aki megkönnyebbülten oda lépett hozzá.

– Azt hittem bajod esett. Ashly eltűnt. – magyarázta neki.

Cindy tágra nyílt szemekkel meredt barátjára, majd Kevinre, aki szomorú tekintettel lépkedett ki a házból.

– Én nem láttam senkit – mondta Cindy.

– Gyere, Kevin! Segíts betenni az autóba – Dyan megemelte a hónaljánál fogva Dannyt.

– Én hozzá nem nyúlok. Oldjátok meg.

– Fejezd ezt be! A démon tette nem Danny és ezt te is tudod! – szólt rá haraggal Cindy. Kevin pár másodpercig undorodva meredt egykori barátjára, majd tekintete meglágyult, és megragadta a lábait.

*

Hajnalodott, az ég fekete sziluettje fokozatosan világosodott, és ahogy elérték a tisztást, már lehetett látni honnét fog feljönni a nap. A fa pontosan abba az irányba nézett. A két fiú kiemelte a kocsiból Danny testét majd a fáig cipelték. A vámpír ébredezett. Feje jobbra-balra billent, próbálta egyenesben tartani, de még nagyon kába volt. Dylan a fához rögzítette a testét, majd ellépett tőle. Danny motyogott valamit, amit egyikük sem értett.

Cindy odalépett hozzá, és óvatosan lebontotta a sálat.

– Most mondjad, mert nem értettük.

– Hol vagyok?

– Egy tisztáson. Hamarosan felkel a nap. Láthatod. – Cin arcán megjelenő mosolyt azonnal letörölte a fiú rémült tekintete.

– Micsoda? NE! Eresszetek el! – kérte esdeklőn miközben megpróbált kiszabadulni a kötelek szorításából.

Cin kicsit összezavarodott, de próbált érzelmein uralkodni. Nem Daniel kéri, hogy engedje el, hanem a démon.

– Nagyon sajnálom, de ezt kérted tőlem…

– Cin, ígérem, ha elengedsz nem foglak többé bántani!

A nap rohamosan emelkedett a fény fokozatos erősségétől egyre többször fordította el fejét Danny.

– Kérlek, oldozz el! A barátom vagy! Nem csinálhatod ezt velem! – Danny egyre dühösebb lett, egész teste reszketett.

Cin nem bírta tovább. Szájához kapott, és sírva fakadt. Rettenetesen fájt neki, hogy szenvedni látja barátját. Danny ráemelte vörösen izzó szemét, és elővillantva hegyes fogait, a lányra ordított.

– Te mocskos kurva, miért nem oldozol már el?!

– Megszabadítom a lelked... – mondta zokogva, majd hátrább lépett a vámpírtól.

– Nem kell engem megszabadítani!

A nap első sugarai előbújtak a távoli felhők mögül. Danny elfordította arcát, és felordított. Bőre perzselődni kezdett, a hamuvá égett darabkák a szél elrepítette. Olyan hangosan és hosszan üvöltött, hogy Cinnek be kellett fognia a fülét, mert nem bírta elviselni.

A vámpír testének kilencven százaléka pillanatok alatt eléget, mégis meglepő módon a nap felé pillantott. Cin meglátta csokoládébarna szemét, és tudta, most már Daniel figyeli a napot. Sírva oda szaladt a hozzá, és letérdelt mellé. A kötelek régen leégtek a kezéről, mégsem menekült el. A lány zokogva magához húzta, Danny pedig megragadta a karját, mintha így elviselhetőbb lenne számára a fájdalom.

Dylan nem tartotta jó ötletnek, de végül belátta, hogy a vámpír már nem fog ártani a lánynak. Hogy Cin valójában Daniel Sawyert ölelte magához.

A nap teljes korongja előbujt, a vámpír pedig elpusztult. Cin könnyei megállás nélkül folytak, miközben a napot figyelte. Danny már nem mozdult, teste hamuvá égett.

Dylan halk léptekkel odament Cindyhez.

– Gyere, menünk kell…– megérintette a lány vállát, aki erre dühösen lesöpörte magáról.

– Ne érj hozzám! Ha te nem lennél, Danny még most is élne!

Cin olyan dühösen meredt a fiúra, mint még soha. Tiszta szívéből meggyűlölte.