4. Fejezet Fenyegetés

Harry tett egy lépést a riadt Peter felé, aki nem értette mi rosszat tett. Hiszen csak véletlen ütközött neki, miközben helyet próbált magának keresni. Ez olyan nagy bűn lenne? Ráadásul rögtön bocsánatot is kért tőle, mégis ahelyett, hogy ennyivel el lett volna intézve, Harry azon bukott ki, hogy Peter hogy merte őt megszólítani. Létezhet ilyen?

            Danny, öccse elé lépett, és egyenesen Harry arcába beszélt.

– Mi a problémád az öcsémmel?

Harry a fogain keresztül szűrte ki dühvel átitatott szavait.

– Hát, te is meg akarsz halni?!

Danny érezte, hogy a fiú komolyan gondolta a kérdését. Szíve önkéntelenül is hevesebben kezdett verni, bőrén végig futott a hideg. Nyelt egyet, majd hátrább lépett. Volt valami ijesztő Harryben. Valami, amit még ő se tudott megmagyarázni magának. Csak azt érezte, hogy menekülnie kell előle, mert lehet, hogy tényleg képes lenne ölni.

– Harry, uralkodj magadon! – szólt az egyik társa, aki megérintette a dühös fiú karját. – Ne csinálj, hülyeséget!

            A fiú ránézett a társára, majd az ebédlőben megjelent a tanárra, aki karba font kézzel figyelte őt. Harry lesütötte a szemét, majd megindult kifele az ebédlőből. De még mielőtt ott hagyta volna a Sawyer testvéreket, Peterre pillantott.

– Köszönd az életedet a bátyádnak! – és azzal már ott sem volt.

Peter tátott szájjal bámult utána.

– Ez normális? – kérdezte elképedve.

– Nem hiszem… – felelte Danny. 

–  Elképesztő! Még sosem fordult elő, hogy szóba álltak volna az újjakkal! – hadarta elképedve Kevin, mikor odalépett Sawyerékhez.

– Hogy érted ezt?

– Úgy ahogy mondtam! Volt már rá példa, hogy én is összeütköztem velük, de csak dühösen méregettek, és tovább álltak.  

– Ti mióta jártok ebbe a suliba? – kérdezte Danny a barátaitól.

– Egy hete. És soha azelőtt nem történt még ilyen. Sosem álltak szóba velünk, mintha nem tekintenének minket egyenrangúnak – felelte Cindy barátnője, Ashly. – Csak egymással beszélgetnek.

            Mikor a csengő megszólalt, már csak ők tartózkodtak az ebédlőben. Cindy karba font kézzel ácsorgott barátnője mellett, arcáról félelmet lehetett leolvasni. Danny nem volt arra képes, hogy odamenjen hozzá megnyugtatni, hiszen ő is félt. Az egész suli rémisztő volt.

            Danny Sawyer következő órája, biológia volt, szerette ezt a tantárgyat, de most képtelen volt az órára koncentrálni. A régi diákokat és a tanárt figyelte. Próbált rájönni arra, hogy mitől mások. Mert mások voltak, ebben már biztos volt. Próbált rájönni, hogy miben, de egyszerűen nem tudta megmagyarázni. A rideg elutasító viselkedésükön kívül, talán a mozgásuk tért el egy kicsit az átlagemberétől. Mintha lassabban mozognának, ráérősen. Miközben Danny töprengett, megakadt a szeme az egyiken. A táblára írt feljegyzéseket másolta a füzetébe, úgy, hogy mindvégig a táblát figyelte. Akkor sem pillantott le a füzetére mikor új sorba kezdett írni. Danny összehúzott szemöldökkel bámulta társa érdekes viselkedését. Úgy írt a füzetbe, mint egy gyors író, gépelés közben. De ez mégsem billentyűzet. Vajon, hogy csinálja? A fiú, mintha megérezte volna, hogy őt figyelik, abba hagyta ceruzája koptatását, és egyenesen Danny szemébe mélyeztette dühös pillantását.

Danny ezúttal nem kapta el a tekintetét. Nem szolgált rá, hogy így nézze őt.

Halvány mosolyt erőltetett az arcára, és érdeklődve felhúzta a szemöldökét neki, mintha csak azt kérdezné tőle, na, mi az? De a fiú arca meg sem rezdült.

 Na, jó, ez már tényleg sok volt. Danny feladta, és füzetébe mélyesztette tekintetét. Hogy képes valaki, percekig ilyen rezzenéstelen arccal nézni? Miért utálja?

-Danny! Danny Sawyer!

            Valaki a nevét suttogta. De mintha nem is a teremben hallotta volna… Hanem a fejében. Danny rémülten fordult körbe, minden diákra rápillantva. Szíve vad dübörgésbe kezdett, úgy érezte egész testét elönti a forróság.

 – Jól vagy Danny? – kérdezte aggódva Cindy, miután ő rá is úgy nézet, mintha egy kisértet lenne. A lány hangja igen távolról érkezett, mintha fülhallgatón keresztül hallotta volna őt.

„Danny! Danny Sawyer! Meg foglak ölni az öcséddel együtt!”– hangzott a fejében, az újabb kísérteties suttogás. Danny rémülten pattant fel a székéről. Az új tanulók csodálkozva néztek rá, de a régebbi diákok szinte egyszerre, érzelemmentesen fordultak meg. Már semmit sem hallott a saját szívdobogásán kívül.

– Ki mondta ezt? – kérdezte reszkető hangon diáktársaira pillantva.

A tanár mosolyogva tette le krétáját, majd komolyra vált arccal fordult az osztály felé.

– Senki sem szólalt meg Daniel, csak maga, most! – felelt kérdésére.

– Jól vagy? – Hangzott Cindy ijedt hangja.

– Nem. Nem vagyok jól… Ki kell mennem levegőzni kicsit.

– Ki kísérlek!

            Danny elkéredzkedett a tanártól, aki megengedte, hogy a lány is vele tartson. A folyosóra érve becsukta a szemét, és nekidőlt a falnak. Mélyen beszívta a levegőt, majd kifújta.

– Sápadt vagy, mint a fal! – állapította meg Cindy, aki aggódva fogta meg a fiú karját. – El ne ájulj nekem! Gyere, menjünk inkább ki a levegőre!

Danny kinyitotta a szemét, és tekintetét a szemközti falra szegezte. Észrevett valamit, ami elég nyilvánvaló volt, mégis eddig nem tűnt fel neki. Tekintetét végig vitte a folyosó fehérre festett falain, de azok mind csupaszok voltak.

– Miért nincsenek tablók a falon?

Cindy követte barátja pillantását, majd ő is körbeforgott és döbbenten vette észre ezt az igen szembetűnő hiányosságot.

– Tényleg! Sehol egy tablókép. Ez nagyon fura. Minden iskolában szokott lenni – Cindy döbbenten nézett Dannyre, aki nyelt egyet, majd belekarolt a lányba.

– Menjünk innen…

            A lány elindult lassan Danny oldalán, aki a lépcső korlátjába kapaszkodva lépkedett lefele.

            Vastag felhőréteg borította az eget, de a frissen leesett hó, fehérsége vakítóan hatott, az épület falai közül kilépve. Mélyen beszívta a hideg téli levegőt, majd kifújta.

– Jobban vagy?

– Azt hiszem igen – Tudta, hogy nem mondhatja el neki, mitől került ilyen állapotba, hiszen  úgyse hinné el neki. Még maga sem tudta teljesen elhinni. Mi történt vele? Hallucinált volna? Vagy tényleg valaki hozzá beszélt? Valaki tényleg megfenyegette, hogy meg fogja ölni őt meg a testvérét?

– Mégis mi történt? – faggatta tovább a gyönyörű szőkeség. – Azt kérdezted rémülten, hogy ki mondta ezt? Miért? Mit hallottál?

– Kérlek, ne kérdezősködj. Úgy sem hinnéd el, és csak dilisnek tartanál.

– Azért próbáld meg!

            Danny percekig csendben méregette Cindyt. Vajon megbízhat benne? Alig ismerte, szinte semmit sem tudott a lányról, csak a nevét, és hogy szereti az édes parfümöket, ami most is elbódította őt. Bárhogy gondolkozott, be kellett látnia, hogy csak ők a barátai az iskolában, és az egész városban. Kevin, Cindy és Ashly. Ezek azok a személyek, akik eddig ember számba vették őt, és az öccsét. Nagyon nem volt más választása. Bíznia kellett bennük.

– Valaki azt mondta, hogy… – a szó megakadt a torkán. Rájött, képtelen lenne arra, hogy ráijesszen a lányra. Elég, ha csak ő retteg. Nem akart mást is magával rántani.

            A csengő megszólalt. Danny rémülten fordult az épület felé.

– Mit? – kérdezte Cindy, de a fiú ellépett tőle, és sietve megindult az épület felé.

– Vissza kell mennem! Meg kell keresnem az öcsémet! – meg sem várva a lány válaszát, visszaszaladt az iskolába.

            Az épület folyosói megteltek diákokkal. Danny tudta, hogy az öccsének a második emeleten volt órája. A lépcsőfokokat kettesével szedve, lihegve ért fel az emeletre és szaladt a huszonegyedik teremhez. Annak ajtaja pont akkor nyílt ki, mikor ő odaért. Elsőnek két régebbi tanuló lépett ki, akik majdnem fellökték őt. Szándékosan mentek neki a vállának, de nem foglalkozott vele. Semmi más nem érdekelte, csak hogy tudjon az öccsével beszélni. Peter nevetve lépett ki, oldalán egy fiúval, akit még nem ismert.

Öccse meglepetten pillantott bátyjára, aki odalépett hozzá, és karjánál fogva megpróbálta félrehúzni őt.

– Hé, te hülye ez fáj!

– Beszélnem kell veled!

– Gary előtt nincsenek titkaim! Sikerült barátot találnom, ha már rád nem számíthatok!

Testvére úgy viselkedett, mintha meg sem hallotta volna azt, amit az előbb mondott neki. Suttogva szólt újra az öccséhez.

– Figyelj rám, ma ellógunk a suliból! Mit szólsz hozzá?

– Beszedtél valamit? Neked mi bajod van? Dehogy lógok el!

– Eddig az volt a bajod, hogy ide kell járnod! Most meg nem tudlak rá venni, hogy elhagyd ezt a kócerájt?! – förmedt az öccsére.

– De miért akarsz ellógni?

– Majd elmesélem! – Danny idegesen forgolódott körbe, de senki nem figyelte őket, és nem is foglalkozott velük. Egyedül Gary ácsorgott mellettük megszeppenve.

– Garyvel már megdumáltam, hogy iskola után, átjön hozzám, hogy kipróbáljuk az új  számítógépes  játékot! Kétlem, hogy ellógna most velünk, szóval maradok!

Danny Garyre pillantott, aki a fejét csóválta megerősítésképpen.

– Bassza meg! – csapott idegesen tenyerébe Danny. Erre nem számított. Azt hitte egyszerű dolga lesz, hiszen a testvére utált idejárni. Miért kellett ezzel a szánalmas Garyvel pont most összebarátkoznia. Most mégis mit tegyen? Senki se hallotta rajta kívül a halálos a fenyegetést. Senki se hinne neki. Fel - alá járkált idegességében, és nem tudta mi tévő legyen. Peter és Gary úgy meredtek rá, mint akinek elgurult a gyógyszere.

            A nap rohamosan közelített a horizont felé. Cindy gyűlölte a tél ezen tulajdonságát. Olyan rövid ideig van világos. Szomorúan felsóhajtott, ahogy a lemenő napot figyelte, majd a suli ajtajából megpillantotta Kevint, ahogy megindult a dohányzásra kijelölt hely felé. Tudta , hogy ki fog jönni cigarettázni, és csak őt várta, hogy a segítségét kérhesse. Mielőtt a fiú rágyújthatott volna, odalépett hozzá.

– Kev, segítened kell! Valami történt Dannyvel, ami nagyon megrémiszt! Nekem nem akarja elmondani, de neked hátha megnyílik! Kérlek, beszélj vele!

            Egy hógolyó csapódott Kevin tarkójának, ami szétrobbant, olyannyira, hogy még Cindy is kapott egy keveset.

            A fiú csodálkozva fordult meg, és a kacagó Ashlyt pillantotta meg. Öröme és játékossága rá is átragadt, leguggolt és összegyűrt egy hógolyót, amit a nevető Ashly felé hajított. Olyan gyorsan tette mindezt, hogy a lánynak nem volt ideje felkészülnie rá, így a hógolyó telibe csapta az arcát. Ajka Ó-t formált döbbenetében, majd ujjaival levakarta a havat. Kevin odasietett hozzá, és bocsánatkérések közepette segítette megszabadítani a lány piros arcától a jéghideg havat.

– Ne haragudj, nem akartam ezt a gyönyörű arcocskát eltalálni. Azt hittem el fogsz időben fordulni – magyarázkodott zavartan, de Ashly újabb kacagása kissé megnyugtatta.

– Nincsen baj. Kicsit fájt, de megérdemeltem.

– Hát, igen. – Értett egyet vele, majd mindketten kuncogtak.

            Cindy a szemét forgatva nézte végig, hogy flörtölnek egymással, majd feladta, hogy segítséget kérjen Kevintől. Valószínűleg a fiú, már elfelejtette, hogy pár perccel ezelőtt vele beszélt.

– Hol lesz a következő órád? – kérdezte Kevin.

– A balszárnyban. Ott vannak a számítógépes termek, igaz?

– Úgy ám. Elkísérlek, mit szólsz hozzá? – kacsintott a lányra. Ashly elpirult, de mindez nem látszódott az amúgy is piros arcán, amit a hideg hó és levegő kicsípett. Mindketten megindultak a balszárny felé, és végig egymást nézték.

            Cindy dühösen fújtatott, miután látta, hogy pofátlanul egyedül hagyják. Úgy döntött kénytelen lesz egyedül kiszedni Dannyből, mi történt.  Visszament a főépületbe, hogy megkeresse barátját.

Miközben ment fel a lépcsőn,  Peter és Gary haladtak el mellette, és beszélgetésükből elcsípett pár mondatot.

– Még sose láttam Dannyt ilyennek. Tiszta dilis lett ettől a sulitól.

Cindy nem állt meg folytatta lépteit, majd az emeletre érve, jobbra fordulva meglátta Dannyt a folyosón lévő padon ücsörögve. Idegesnek látszott. Lábával folyamatosan dobolt, és elgondolkozva meredt maga elé.

Cindy lassan odasétált hozzá, és megérintette a vállát.

– Mond el nekem! Hadd tudjak segíteni! Ne tartsd magadban!

A lány leült mellé a padra. A csengő megszólalt, a tanárok megindultak a termekbe.

– Nem akarok órára menni – mondta határozottan.

– Jó. Akkor nem megyünk. Sétáljunk egyet! Van egy park nem messze a sulitól, sétáljunk el oda.

Danny szó nélkül felpattant a székről, és a szekrényéhez lépett. Kivette belőle az iskolatáskáját, és a vállára vette. Cindy követte a példáját, és kisétáltak az iskolából. Az út alatt egyikőjük sem szólt a másikhoz. Cindy tudta, hogy azzal, hogy a fiú kijött vele, már be fogja avatni a történtekbe. Ezért nem is faggatta, csak csendben várta, hogy Danny összeszedje a gondolatait.

            A parkba érve egy közeli padra ledobták a táskájukat. Danny felsóhajtott, majd Cindyhez fordult.

– Halálosa megfenyegettek minket.

Cindy rémülten kapott a szájához.

– Hogyan? Ki, és mikor?

Danny a betonra szegezte a tekintetét, és úgy folytatta tovább.

– Az órán. Nem tudom, hogy ki. Hozzám beszélt. Azt mondta, meg fog ölni engem, és az öcsémet is… A fejemben hallottam.

Ahogy ezt kimondta Cindy szemébe nézett, mert kíváncsi volt a reakciójára. A lány aggódó tekintete, átalakult értetlen zavaros pillantássá, mintha nem tudta volna felfogni, vagy megérteni mit is hallott. 

– A fejedben? – kérdezte végül.

– Igen. Mondtam, hogy nem fogod elhinni.

A lány hevesen kezdte csóválni a fejét, mert nem akart csalódást okozni Dannynek, de igaza volt a fiúnak. Ezt tényleg nehéz így elhinni.

– Nem, nem erről van szó. Csak… Biztos, hogy a fejedben hallottad?

– Kristály tisztán. Vagy te esetleg hallottál valakit megszólalni az órán?

Cindy gondolkozott egy darabig, majd így szólt.

– Nem… Csak téged, amikor ijedten felugrottál a padból.

– Látod. Nem vagyok hibbant. Ezekkel a diákokkal, tanárokkal valami nem stimmel.

Cindy egyetértően bólintott, de egy lépést hátrább lépett Dannytől, akinek ez nem tűnt fel.

            A kicsöngetés után Kevin a megbeszélt helyen várta Ashlyt, de mindhiába. Mikor elkísérte őt a balszárnyba, megegyeztek abban, hogy a szünetben majd együtt lófrálnak. Kevin elindult a balszárnyba, megnézni, hol késlekedik Ashly. Az iskola ezen részét csak számítás tecnika órákra használták, és Kevin tisztában volt vele, hogy ilyen késői időben, már senki sincs ott.

– Engedj utamra légy szíves! – kérte határozottan Ashly, de Harry újra az útját állta. Rajtuk kívül már mindenki elment.

– Dehogy eresztelek el! – azzal a falhoz nyomta a megrémült lányt, és a nyakához hajolva mélyen beszívta Ashly parfümének illatát. – Olyan finom az illatod!

– Engedj már el! – próbált kiszabadulni a fiú szorításából, de ő olyan erősen tartotta, hogy képtelen volt megmozdulni.

– Ne félj! Nem fog fájni!– duruzsolta még mindig a nyakának.

Micsoda? Ez az állat meg akarja itt erőszakolni? Ashly rémülten felsikított, és bízott benne, hogy lesz, aki ezt meghallja.

            Kevin szinte nekik rontott, és megmarkolva a fiú ruháját, szabályosan letépte a lányról.

– Veszed le a mocskos kezed róla, te görény! – üvöltötte dühösen a földre zuhant Harrynek. Ashly elindult sírva a kijárat felé, de nem lépett ki, mert nem akarta magára hagyni Kevint.

            Harry dühösen meredt rá, szeme vörösen izzott. Kevinnek rögtön az jutott eszébe, hogy talán beszedheted valamit, és attól ilyen a szeme. Harry megindult Kevin felé, de egy hangos kiáltás megállította.

– Harry Thomson! Azonnal az igazgatói irodába! –parancsolt rá az egyik tanár.

            A fiú megtorpant, és a tanárra tekintett. Kevin követte a pillantását, és megkönnyebbülve felsóhajtott. Időben jött a tanár, semmi kedve nem volt péppé verni ezt a kis drogos görényt. Elégedetten fordult vissza Harryhez, de döbbenten vette észre, hogy a fiú szeme már nem volt vörös. Még mindig haraggal meredt rá, de szemének írisze ismét tisztának tűnt. Ez meg hogy lehet?

Ashly sírva bújt a fiú ölelő karjaiba, miután Harry elhagyta a balszárnyat a tanár oldalán.